PC

Visszatért a Razer Diamondback

A Razer neve már hosszú évek óta ismert a játékosok körében, akik pedig már több mint 10 éve is a vállalat hívei voltak, azok emlékezhetnek a világ első optikai szenzoros gamer egerére, a Razer Diamondback-re. A vállalat nemrég úgy döntött, hogy különösebb hírverés nélkül újraéleszti az ikonikus egeret és egy fejlettebb kiadással megmutatja a mostani gamereknek, hogy a Razer miért is ilyen kedvelt márka.

Razer Diamondback 5

A formavilágot tekintve hűek maradtak a 2004-ben bemutatott modellhez, így ismét kétkezes megoldásról van szó, de a technológia sokat fejlődött. Az újdonság ugyanis egy 16 000 DPI érzékenységű lézeres érzékelővel lett megáldva, illetve a vállalat Chroma névre keresztelt testreszabható világítási megoldását is megkapta. Mindenképpen ki kell még emelni a 9 programozható gombot és a Razer Synapse támogatást, az októberben érkező egér ajánlott ára pedig 100 euró, vagyis nagyjából 32 000 Ft.

 

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Kapcsolat

A sajtóközleményeket és a megkereséseket a pr@hunit.hu címre várjuk.

Általános megkeresés és információk: info@hunit.hu

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to top