PC

Zalman Z1 Neo: Házat a népnek

Egy-egy konfiguráció összeállításakor sokan csak a legfontosabb komponenseket határozzák meg, a többit pedig a maradék keretből megpróbálják az aktuális kínálat szerint kihozni. Ennek a folyamatnak sokszor részei a számítógépházak, melyek között akad olyan olcsó modell, melyet érdemes előre kinézni.

Mai tesztünkben folytatjuk a Zalman számítógépházainak bemutatását, hiszen a Z9 Neo után a “kisöcsi” járt nálunk, melyet Zalman Z1 Neo néven találtok meg a boltokban. A ház már viszonylag régóta piacon van, a gyártó pedig nem is tervez változtatni rajta, hiszen jól eltalátl modellnek tűnik, mely hosszú évekig képes piacon maradni mindenféle változtatás nélkül. A bevezető végén talán a legfontosabb dologgal kell zárnunk, méghozzá az árral. A Zalman Z1 Neo 10 000 Ft körüli áron szerezhető be, ezzel pedig az egyik legolcsóbb számítógépház a piacon, így a további sorokat ehhez mérten kell kezelni.

z1hunit1

Persze szó sincs arról, hogy most hosszú negatív mondatok következnének, hiszen minden terméket a kategóriájának megfelelően kell tesztelni és megítélni. A termék a “mid-tower” kategóriába tartozik, tehát nem egy nagy óriás, viszont minden átlagos termék el kell hogy férjen benne. Ez pedig igaz is, hiszen egy komplett felsőkategóriás konfigurációt minden gond nélkül szereltünk át bele. Az ATX méretű átlagos alaplapok tehát elférnek benne, a grafikus kártyák terén pedig 37,5 cm-et adott meg a gyártó, tehát ezen a pontos lehet, hogy a nagy óriások már nem férnek el benne, de a legtöbb kártya ezen értéken belül mozog.

z1hunit2

 

A belső további része egyébként egészen átlagos elrendezésű, az előlap mögött alső részen kapott helyet a HDD/SSD tároló, mely csavarmentesen, egyszerűen mozgatható és használható. Mögötte a tápnak lett kialakítva a hely és az alsó hűtés, felette pedig az ODD-k és egyéb kiegészítők helyezhetőek el. Ha már szóbakerült az előlap, mindenképpen érdemes megemlíteni a rajta található kapcsolókat és csatlakozókat. Szerencsére olcsó modellhez képest igen jól el vagyunk látva ezen a téren, hiszen Reset és Power gombok és a szokásos 3,5mm-es hang és mikrofoncsatlakozók mellett egy USB 3.0 és egy USB 2.0 csatlakozó kapott még rajta helyet. Ezzel tehát nem kell hátul babrálnunk ha egy pendrive-ot akarunk bedugni vagy más USB-s eszközt akarunk gyorsan csatlakoztatni.

z1hunit3

 

A külsőről még nem esett szó, pedig az esztétika egyre fontosabb ezen a piacon. Azt kell mondjuk, hogy a Zalman Z1 Neo igenis jól néz ki. Az előlap meglepően agresszív, míg oldalt azt átlátszó oldallapnak hála belátunk a ház belsejébe, tehát igényes konfigurációkhoz is ajánlott a termék. Mindehhez még hozzájönnek olyan extrák, mint például a ventilátoroknál elhelyezett porszűrő, mely inkább néhány kategóriával feljebb divatos. Ráadásul akkor még nem is beszéltünk a házhoz járó három 120mm-es ventilátorról, melyek közül a két előlapi megoldás kék LED-világítással is rendelkezik. Ezzel szemből még agresszívebb a rácsos ház, illetve némi fény jut hátulra is, de ott egy szép belső bemutatásához érdemes a harmadikat is LED-es változatra cserélni.

 

Összességében tehát egy nagyon jól felszerelt és egészen egyedi külsővel megáldott házról van szó, mely 10 000 Ft-ért megvásárolható itthon. Ár/érték arányban nem nagyon találni jobbat nála, így olcsó konfigokhoz és nagy spórolásokhoz mindenképpen ajánlott.

Ad

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top