PC

Szokás szerint az EVGA dobta piacra a legtöbb GTX 950-es kártyát

Az EVGA kizárólag az NVIDIA grafikus megoldásaira építi kártyáit, egy-egy új modell megjelenésekor pedig ők azok, akik már rögtön 4-5 változatot dobnak piacra, melyeket gyakran újabb adag VGA követ. Ez a GeForce GTX 950 esetében sem alakult másképpen, hiszen a vállalat rögtön 4 modellt mutatott be.

97b

Az elnevezések és a külső is ismerős lehet, hiszen ez a széria nagyon hasonlít a GTX 960-as modellekéhez. A négy új modell közül az SC (SuperClocked) verzió lóg ki a sorból, hiszen ez a modell kompakt méretű és csak egy ventilátor hűti. Az FTW, SC+ és SSC modellek a vállalat ACX 2.0 névre hallgató hűtési megoldását kapták meg. 60 fok alatt elméletileg egyik kártya ventilátora sem pörög fel, az FTW változat pedig egyedi hátlapot is kapott. A kártyák 160 (44 000 Ft) és 170 (47 000 Ft) dolláros ajánlott árakat kaptak.

 

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Kapcsolat

A sajtóközleményeket és a megkereséseket a pr@hunit.hu címre várjuk.

Általános megkeresés és információk: info@hunit.hu

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top