PC

November 5-től kapható a OnePlus X

A OnePlus One megjelenése fellendítette az úgynevezett “Flagship-killer” készülékek piacát, ám a második generáció már nem aratott akkora sikert. A OnePlus 2 mellett már korábban is szó volt egy olcsóbb és természetesen “gyengébb” modell bemutatásáról, ám ez csak nemrég történt meg.

php99gc5q

A vállalat ugyanis nemrég bemutatta a OnePlux X névre keresztelt újdonságát, mely 249 dolláros áron november 5-től lesz elérhető. Az 5 hüvelykes Full HD AMOLED kijelző alatt egy Snapdragon 801-es SoC és 3GB RAM dolgzik. Ez nagyjából a tavalyi felsőkategóriás készülékeknek felel meg, mely az ár ismeretében igen jónak számít. A belső tárhely mérete 16GB lesz, de microSD-vel bővíteni is lehet, a SIM-kártyából pedig kettő is elfér benne.

 

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Kapcsolat

A sajtóközleményeket és a megkereséseket a pr@hunit.hu címre várjuk.

Általános megkeresés és információk: info@hunit.hu

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to top