PC

Hamarosan érkezik az iPhone 7

Az Apple hivatalosan is bejelentett egy rendezvényt szeptember 7-re. A jelentősebb médiák információ szerint a rendezvény az iPhone 7 köré fog épülni. Az iPhone 7-esek pedig szeptember 16-tól válnak megvásárolhatóvá a retail üzletekben.

Állítások szerint az iPhone 7 telel esz újításokkal, például kettős lencsével rendelkező kamera, nyomás érzékeny “home” gomb, sztereo hang, vízállóság és minimum 32GB tárhely kerül beépítésre. Találgatások szerint a sok jó funkció mellett lesznek megkérdőjelezhetőek is, itt a 3.5-ös jack elhagyására gondolhatunk.

Apple iPhone 7 release date

A kiküldött meghívóban sok információ nem kapott helyet, annyi áll rajta, 7-edikén találkozunk. Az esemény San Fransisco-ban kap helyet, délelőtt 10-kor ottani idő szerint.

Egyes feltételezések szerint az iPhone 7 vékonyabb lesz, de marad a 6-ból ismert képernyőméret. Amennyiben az Apple eltávolítja a 3.5-ös csatlakozót, a várakozás szerint egy kezdő headset mindenképpen a csomag részét képezi majd.

Az Apple abban reménykedik, hogy az iPhone 7-el újra emelkedő pájára tudja állítani a mobiltelefon értékesítéseket. Azonban nem szabad megfeledkeznünk az Apple többi eszközéről sem, nagy valószínűséggel felfrissítik az Apple Watch-ot is, és új notbookokkal is előállnak. 

Ad

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top