Az LG mostanság igencsak összeszedte magát az okostelefonok piacán, hiszen a G3 után az LG G4 is egy remek felsőkategóriás készülék lett, mely a piac egyik legjobb kameráját tudhatja magáénak. A specifikáció azonban manapság már nem elég a győzelemhez, az LG pedig a kissé hajlított készülékházzal és a különleges, személyre szabható anyaghasználattal próbálja elcsábítani vásárlókat.
A nagy rivális Samsung ezzel ellentétben a prémium anyaghasználatra és a különleges, hajlított kijelzőre szavazott az idei csúcsmodellek esetében, ezzel a lépéssel pedig sokak tetszését nyerték el. Az LG nemrég jó néhány hajlított kijelzővel kapcsolatos márkanevet jegyeztetett be, illetve a CES alkalmával már egy LG Dual Edge névre keresztelt prototípust is bemutattak, így minden jel arra mutat, hogy hamarosan ők is piacra dobnak majd hajlított kijelzővel szerelt okostelefonokat. A bejegyzett nevek között egyébként az G Edge, Double Edge, Upper Edge és még néhány hasonló név szerepel.