PC

Computex 2016: Rengeteg újdonságot mutatott be az ASUS

A Computex hivatalosan csak holnap nyitja meg kapuit, de ahogy az ilyen nagy rendezvényeken szokás, a rendezvény előtti napokban a nagy nevek külön sajtóeseményeken számolnak be az újdonságokról. Az ASUS is így tett, az idei évre szánt palettájuk pedig minden eddiginél erősebb lesz, nem csak az okostelefonok és laptopok piacán léptek nagyot előre, hanem a gamer megoldások és a VR terén is számíthatunk rájuk.

asus zenfone 3 2016 05 29 1

Elsőként nézzük az ASUS ZenFone 3 családot, mely komoly frissítéseken esett át az előző generációhoz képest, ami már megmutatta, hogy komolyan kell őket venni. A nemrég leleplezett ZenFone 3-as széria legerősebb darabja a ZenFone 3 Deluxe, mely 5,7 hüvelyke Full HD AMOLED kijelzőt, 6GB memóriát, 23 megapixeles Sony szenzort és Snapdragon 820-as rendszerchippet tud felmutatni. A 499 dolláros csúcsmodell mellé érkezett egy phablet is, mely a ZenFone 3 Ultra nevet kapta. Az újdonság 6,8 hüvelykes Full HD kijelzőjével egy kisebb táblagépnek is elmegy. A teljesítményre nem lehet panaszunk, hiszen a 4GB RAM mellé egy Snapdragon 652-es egység került és még ujjlenyomat-olvasót is kaptunk. A 480 dolláros phablet és a 499 dolláros csúcsmodell alá érkezik a sime ZenFone 3-as család, mely a korábbi évekhez hasonlóan többféle modellt kínál. Az 5,5 hüvelykes Full HD IPS kijelző alatt 3 vagy 4GB RAM és egy Snapdragon 652-es rendszerchip dolgozik majd, míg a kamera terén egy 16 megapixeles Sony szenzorrol beszélhetünk. Az alapmodell 250 dollárba kerül, így remek ár/érték aránnyal van dolgunk.

 

asuscomputex2

 

Az Apple-nek nem csak a mobilpiacon szúrtak oda, hanem az ultrabook-ok piacán is lepipálták őket. Az új Asus ZenBook 3-as család ugyanis könnyebb és erősebb, mint a Macbook. A 12,5 hüvelykes Full HD kijelző alatt Intel Core i5 és Core i7 processzorok és 4 vagy 16GB RAM dolgozik majd. Az SSD tárhely már elvárt ebben a szegmensben, az extrák között azonban ott van az ujjlenyomat-olvasó, míg az árazás kapcsán 999 dollárról indulunk. A VR kapcsán is érkezett ASUS-újdonság, hiszen bemutatkozott az ASUS VR, mely tulajdonképpen egy ASUS mobilokhoz készített Gear VR rivális. A pontos részletek még nem ismertek, talán az IFA 2016-on már okosabbak leszünk.

asusvr01 1

 

A játékosok számára is sok mindent tartogat a gyártó, hiszen a ROG 10 éves születésnapját illik megünnepelni. A ROG Avalon egy moduláris asztali gép, mely tulajdonképpen egy házból és a hozzá tökéletesen illő ASUS alaplapból áll, a többit pedig nekünk kell hozzá összeválogatni. Megkaptuk a vízhűtéses GX700 utódját is, méghozzá GX800 néven. Az új szörnyeteg SLI-be kötött NVIDIA GeForce grafikus kártyákkal és Intel K-szériás processzorral tarol. Az ASUS G31 Edition 10 névre keresztelt kompakt asztali gép is egy pofás darab, melyben két darab GTX 1080-as kártyai is duruzsolhat.

new closedasusG31ms800

 

Érkeztek még új gamer perifériák is, melyekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk, illetve jó néhány újdonság hamarosan a tesztasztalunkon teljesít majd szolgálatot.

Ad

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top