PC

Az LG bemutatta a KizOn-t, hogy mindig tudd, hogy merre jár az utódod

SEOUL, 2014 Július 9 – Az LG Electronics kiterjesztette a viselhető eszközök körét és bejelentette a KizOn-t, amely a szülők és gyerekek számára lett kifejlesztve. Az eszköz az ovodás és általános iskolás csoportot célozza, és megadja a szülőknek a lehetőséget, hogy szinte mindig, minden körülmények között kényelmesen szemmel tarthassák a KizOn-t viselő gyermeküket.

 

A KizOn kihasználja a WiFi és a GPS lehetőségeit, és a szülőket valós idejű információkkal látja el, amelyet egy okostelefon alkalmazás jelenít meg.
Az egy lépéses direkt hívással (One Step Direct Call) a szülők könnyen kapcsolatba léphetnek a gyermekükkel, és információt kaphatnak az egész napos mozgásukról és tartózkodásukról. A szülök mellett a gyerekek is kihasználhatják az egy lépéses direkt hívás előnyét, hiszen a gyermek is fel tud hívni egy előre beprogramozott telefonszámot.
A beprogramozott telefonszám természetesen bármikor átprogramozható egy 4.1-es vagy újabb android operációs rendszert futtató okostelefon segítségével. Amennyiben a gyermek nem reagál 10 másodpercen belül a szülők irányából érkező hívásra, a KizOn automatikusan aktiválja a hívást és a szülők a beépített mikrofonnak köszönhetően belehallgathatnak a környezetében zajló eseményekbe. Egy másik fontos funkció még a hely emlékeztető (Location Reminder), amely előre beállított időpontokban elküldi a tartozkodási helyet.
A KizOn akkumulátora a gyártó leírása szerint egy feltöltéssel 36 órán át tudja a készüléket működtetni, az újratöltés szükségességére pedig emlékeztető üzenet figyelmezteti a szülőket. A készülék háza környezetbarát poliuretánból (PTU) készül, víz és cseppálló.
A készülék mellé különböző kiegészítők is készülnek, amelyek rajzfilmfigurák lesznek. A KizOn három színben lesz kapható, kékben, rózsaszínben és zöldben.
“Gyerekek és idősek egyaránt ideálisnak tekinthetőek a viselhető készülékek használatára” – mondta el Dr. Jong-seok Park, az LG elnök-vezérigazgatója. “A hordható eszközök lehetőséget nyújtanak a folyamatos kapcsolatteremtésre úgy, hogy közben nem kell aggódni az elvesztésük miatt, illetve kényelmesebbek a nagy és nehéz zsebben hordható készülékeknél. Az LG-nél elkötelezettek vagyunk abban, hogy szélesítsük a hordható termékek körét, és ezeket közelebb hozzuk az emberekhez, a mindennapi életben is, összeegyeztetve a jövőképünkkel, hogy vezető szerepet töltsünk be ezen eszközök piacán.”
A KizOn Július 10-én mutatkozik be Dél-Koreában, majd ezt követően hamarosan az USA-ban és Európában is elérhetővé válik. A gyártó pontos árakat nem közölt.

A termék specifikációja:

  • 64MB RAM / 125MB ROM
  • 400 mAh akkumulátor
  • 34.7 x 55.2 x 13.9mm méret
  • Kék, rózsaszín, zöld szín
  • 2G / 3G hálózatok

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Kapcsolat

A sajtóközleményeket és a megkereséseket a pr@hunit.hu címre várjuk.

Általános megkeresés és információk: info@hunit.hu

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top