Bemutató PC Top

Zalman CNPS10X Performa Black bemutató

Régen teszteltünk már Zalman terméket, de mivel a gyártó mostanság több újdonságot is hozott a magyar piacra, ideje volt ismét elkezdeni. A CNPS10X Performa Black ezúttal egy visszafogott, ám sokra hivatott újdonság, mely talán a legjobbkor került a kezeink közé, hiszen az Intel nemrég mutatta be a 12. generációs megoldásait.

A Zalman CNPS10X nem tartozik a legkompaktabb processzorhűtők közé, hiszen 165 x 140 x 170 mm-es, míg a súlya 860g. Szinte az egész alumíniumból készült, a négy darab 6mm-es hőcső pedig természetesen rézből. Azt kell mondanunk, hogy az újdonság jól néz ki, de ehhez nagyban hozzájárul a matt fekete szín is. A bordák méretük ellenére is vékonyak és egymástól adott távolságra helyezkednek el.

A gyártó egy 135 mm-es ZE1325ASL ventilátort (ZM10XPB-PWM) is szerelt a hűtő mellé. Ez 700 és 1500 ford./perc közötti fordulatszámon pörög és EBR csapágyat használ. A CNPS10X lehetővé teszi egy második ventilátor felszerelését is, de a készletben nincsenek opcionális rögzítőelemek, erre érdemes figyelni.

A CNPS10X hűtő felszerelése nem sok időt vesz igénybe, de egy kis türelmet igényel. Hadd mondjam el, miért. Először is, az egység felszereléséhez egy hosszú csavarhúzóra van szükség, célszerszámot pedig a magasabb árú rivális modellekkel ellentétben nem kapunk, de ez érthető és el is fogadható. A folyamat a szokásos, elsőként a hátlapi elemhez kell rögzíteni a tartóelemeket, majd azt kompletten az alaplap hátuljához kell rögzíteni. Az LGA1200-as foglalattal dolgozva a négy rögzítőpontot kell tartókonzolokkal eltalálni és végül mindent stabilizálni.

A Zalmantól nem ehhez szoktunk, de a hővezető paszta nem egy teljes, saját gyártású adagoló, hanem egy apró, egyszer használatos zacskó. Értjük a spórolást, de ez talán kicsit ciki egy ekkora gyártótól. A rugós csavarok csak jól meghúzva rögzítik a hűtőt a processzoron, így viszonylag óvatosan kell pasztázás után rárakni a hűtőt. A végleges rögzítés után pedig meg is vagyunk. Leírva talán nem a legegyszerűbb, de aki látott már ilyet, az nem fogja elrontani. A felszerelés után látni, hogy nem a legkompaktabb megoldással van dolgunk, de a legtöbb alaplappal jól meglesz és lesz hely akár 4db RAM modul elhelyezésére is.

Néhány kéznél lévő hűtővel sikerült összehasonlítani a CNPS10X Performa Black-et és arra jutottunk, hogy a hazai piacot nézve egy remek ajánlatról van szó, de azért nézzünk pár számot az NZXT Kraken, a Be quiet Dark Rock 3 és az Arctic Freezer 34-hez képest.

Jól látszik, hogy a három léghűtő nagyon nagy versenyben van egymással, ugyanakkor a processzort kicsit húzva az is szembetűnő volt, hogy a Zalman megoldása egy fokkal jobban bírja a strapát. Ez nagyon fontos lehet a nyári időszakokban és akkor, amikor a legújabb játékokat szeretnénk maximális teljesítménnyel futtatni vagy komoly munkát végeznénk.

19 000 Ft körüli árával nem a legolcsóbb CPU hűtővel van dolgunk. Viszont ha figyelembe vesszük a stílusos megjelenést és a jó eredményeket, akkor egy kimondottan jó ár/érték arányú megoldásról beszélhetünk.

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Kapcsolat

A sajtóközleményeket és a megkereséseket a pr@hunit.hu címre várjuk.

Általános megkeresés és információk: info@hunit.hu

Rólunk

A HunIT egy a digitális világgal foglalkozó internetes magazin. Azokhoz a látogatókhoz szólunk akik kedvelik az informatikával, esporttal, hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos témákat, és szeretnének naprakészek maradni, vagy szórakozással egybekötve tájékozódni.

Scroll to top