Jó néhány Philips monitort teszteltünk már az oldalunkon, nemrég pedig egy egészen friss modellt nyúzhattunk pár hétig, méghozzá a tesztelésre leginkább alkalmas eszközünkkel, a csapat Xbox One X konzoljával.

Ebből már kitalálhattátok, hogy ezúttal nem egy eSport monitorról vagy egy PC-orientált megoldásról van szó, hanem egy inkább konzolosoknak és casual gamereknek szánt újításról. Egészen pontosan a Philips Momentum 326M6VJRMB járt nálunk, melyet tavasszal mutatott be a vállalat. Már akkor elterveztük, hogy bemutatjuk, hiszen egy nagyon jól pozicionált megoldást láttunk benne, mely viszonylag egyszerű, mégis jól felszerelt és különleges.

Külső

Mielőtt rátérnénk a pontos specifikációra, gyorsan végigmennénk a külsőn. Ezúttal tényleg nagyon gyorsan és ennek szerintünk örülni kell, hiszen a monitor mondhatni, hogy végtelenül egyszerű dizájnt kapott, amivel abszolút beleillik a Momentum családba és ez nem is baj. A 31,5 hüvelykes panel körül mondhatni, hogy jelentős méretű kávát láthatunk, ami alul a legvastagabb, de igazából csak a nagyon modern, erre kiélezett változatokhoz képest tűnhet vastagnak a keret, amúgy egy átlagos méretről van szó, amit megszokhattunk az ez egyszerűbb tévéknél és monitoroknál, zavarónak tehát semmiképpen sem zavaró.

A káván és a panelen kívül semmi figyelemelterelő és felárat jelentő extra nem fogad minket előröl és ez így van jól. A Philips logó természetesen ott van, de nem túl hivalkodó és a márka amúgy is nagy presztízsű, büszkén hirdethetjük, hogy ilyen minőségi megoldást választottunk. A készülék hátulja is végtelen egyszerű, a csatlakozásokat is onnan érhetjük el. Alul található a gyártónál már ismert Ambiglow világítás, melyről megoszlanak a vélemények, de rossznak egyáltalán nem nevezhetjük. Sokat nem is pazarolnánk rá, az évek során nagyjából mindenki megtudta, hogy lényegében a képernyőn látottakhoz igazodó hangulatfényt kapunk a monitor köré. A legtöbbször valóban sikerül eltalálni az odaillő fényhatást, de elájulni 2019-ben már nem kell tőle. Az továbbra is kérdéses mekkora felárat jelent a technológia használata, ha sokat, akkor szerintünk a felhasználók 75%-la biztosan lemondana róla.

Ami számunkra hatalmas piros pont, az a talprendszer. A monitort konkrétan nagyjából 30 másodperccel a doboz felnyitása után már az asztalra téve, bekötve használni is lehetett. A talpat ugyanis egy egyszerű mechanizmussal rögzíthetjük nem kellett összeszerelni, csavarozni és hosszú perceket bosszankodni vele. Ezt nagyon jól átgondolták és nagyon jól is működik.

A magasságállítás szintén hasznos és ebben az árszegmensben már el is várt funkció, ahogy a -5/20 fokos dönthetőség is. Minden egyszerűen és határozottan megy, ha pedig falra szeretnénk szerelni a monitort, akkor a 100 x 100-as VESA szabvány szintén egyszerű opciót biztosít, a maga 7 kilójával pedig a falat sem fogja ledönteni. Az összeszerelési minőség is példás, nem recseg, nem ropog, nagyon masszív megoldásról van szó. A külső kapcsán talán csak a tévék többségénél már megszokott fényes borítást róhatjuk fel nekik, ami miatt igazi ujjlenyomat és pormágnes a keret.

Panel

Ahogy már említettük, egy 31,5 hüvelykes VA panellel van dolgunk vagyis nagyjából 80 centiméteres vizuális élményt kínál. Mindezt 4K UHD felbontásban, vagyis 3840 x 2160 pixel jelenik meg a képernyőn. Ekkora méretben már a 4K komoly javulást tud eredményezni a sima Full HD megoldásokhoz képest, hiszen 140ppi-s képsűrűségről beszélhetünk. Mindezt kiegészítették a HDR600-as szabvánnyal, vagyis a dinamika és a színkép is kiemelkedő, az összhatás pedig tényleg egy tökéletes konzolos monitor, amelyen a casual gamerek is jól érzik magukat a PC-s világban.

A hardcore gamereknek nem ez lehet az ideális választás, hiszen mindössze 60Hz-es képfrissítéssel rendelkezik, de a FreeSync 2-es technológiának köszönhetően 40-60Hz között a képfrissítés tud a képkockákhoz igazodni, így főként Xbox One X-en egy különösen sima és fluid képélményt kapunk. Elméletileg a kompatibilis grafikus kártyákkal az NVIDIA G-SYNC technológiáját is kihasználhatják a PC-sek, de a HDR-t ilyenkor ki kell kapcsolni. A válaszidő hivatalosan 4ms, de ez a valós használat és játék közben inkább valamivel 10ms alatti, ami egyáltalán nem rossz.

A HDR technológiának és az egészen jó minőségű panelnek köszönhetően a játékélmény összességében igazán szép, a Forza és Assassin’s Creed játékokban pedig a táj is lenyűgözött minket.

Csatlakozások és Egyebek

Szerencsére a csatlakozások terén is jól el vagyunk látva, hiszen a PC-sek számára ideális DisplayPort 1.4 mellett három darab HDMI 2.0 csatlakozót is találunk a monitoron, illetve a 4db USB 2.0 mellet se menjünk el, melyek közül 2 a gyorstöltést is támogatja, vagyis egy egészen ideális setupot építhetünk a fel az asztalunkra. A menüben a magyar nyelv támogatásának köszönhetően gyorsan és egyszerűen navigálhatunk, de sok állítgatást nem is kell eszközölnünk.

Érdemes még megemlíteni a 2 x 5W teljesítményű DTS hangszórókat, melyektől elájulni nem fogunk, de ha nem akarunk fülest használni, akkor bőségesen megteszik. Kiemelnénk a Kép a Képben funkciót is, mellyel egyszerre maximum 2 forrást tehetünk egymás mellé, ez akkor jöhet jól, ha a gépünkre és a konzolunkra is rá van kötve a monitor és valamelyiken akad egy gyors dolgunk.

Összegzés

A Philips Momentum 326M6VJRMB jelenleg 170 000 Ft környékén kapható, ami egyáltalán nem kevés. Persze mondhatjuk, hogy egy vadonatúj modellről van szó, melybe alig lehet belekötni. A célközönség itthon talán kisebb, mint a nagyobb piacokon, hiszen keveseknek van 4K-képes konzolja és 4K-képes PC-je is. Ha csak konzolunk van, akkor ebben az árban már nagyobb 4K-s tévét is kapunk a nappaliba, ha pedig csak PC, akkor egy gamer monitor ideálisabb lehet az asztalra.

Ha azonban mindkettővel rendelkezünk, ráadásul mindkettő egymás mellett van az asztalon és nincs szükségünk az eSport címeknél előnyös funkciókra, akkor egy kiváló, hosszá távon is időtálló technológiákkal rendelkező megoldást kínál a Philips. Annak mi nagyon örültünk, hogy a nagyobb méret után a kisebb felé vették az irányt, idővel pedig az ára is biztosan barátibb lesz, talán már a karácsonyi szezonban is érdemes lesz ránézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük