A A A

A Genesis hazai képviselete már korábban megosztotta velünk, hogy a lengyel vállalat bizony számos újdonsággal készül a tavaszi szezonra, melyek között kisebb és nagyobb termékek, perifériák és kiegészítők is helyet kapnak. Nemrég talán a vállalat legkisebb újdonsága, egy praktikus kiegészítő, a Genesis Vanad 750 járt nálunk.

van1

A perifériáiról  híres lengyel vállalat ugyanis készített egy egérzsinór-tartót, mely elsőre sokak számára egy fölösleges hülyeségnek tűnhet, de egyáltalán nem ez a helyzet. Hasonló termékkel már olyan nagy nevek is piacon vannak, mint például a Razer, a Zowie vagy a Cooler Master és a játékosok körében is egyre népszerűbb ezek használata. A nevéből adódóan egy fontos funkciója van az eszköznek, ez pedig nem más, mint hogy az egér zsinórját rendben tartsa. Ez alatt azt kell érteni, hogy megfelelő, előre beállított hosszúságban tökéletes mozgást biztosít az egér zsinórjának, így ezen a téren semmi sem zavarhatja meg a játékost.

Sokan ismét csak legyinthetnek, de tényleg hasznos eszközről van szó. Bizonyára többeknek okozott már gondot, hogy egy-egy nagyobb rántásnál, hirtelen mozdulatnál beakadt valami az egér zsinórja, szorult, nem mozgott elég gyorsan vagy akár ezeknek köszönhetően az egér kábele tönkre is mehet. Az ilyen gondok kiküszöbölésére remek és olcsó választás lehet a 7500 Ft körüli áron beszerezhető Genesis Vanad 750. A vállalat ráadásul számos extrával is felszerelte az eszközt, így pedig a kétkedőket is könnyebb meggyőzni, hogy ennyi pénzért nem csak egy zsinór-tartót vásárolnak.

van2

Egészen pontosan a külső az egyik pont, ahol nagyon jól szerepeltek a tervezők, hiszen a fém alap egy pirosan világító Genesis logót és elég vadóc formát kapott. A zsinórt tartó gumis elem lecsatolható, így szállítás közben sem fog letörni és anyagából adódóan nagyon rugalmas. Mindemellett 3db USB 3.0 csatlakozót is kínál az egér, vagyis nem kell a gép mögé hajolgatnunk például egy pendrive használatakor. Végezetül a microSD kártyaolvasót sem hagyhatjuk ki a sorból, ami elképesztően hasznos extra. Egyre több a videós a fiatalok között, számukra könnyű adatmásolást tesz lehetővé, de az egyszerűbb felhasználók számára is hasznos lehet a családi képek átmásolásakor.

Nem szeretnénk túl hosszúra nyújtani a tesztet, hiszen egy végtelenül egyszerű, ám nagyon praktikus termékről van szó. Mi mindenképpen használni fogjuk és nagyon ajánljuk a Vanad 750-et, elsőre nem tűnik hasznosnak, de utána már az egyik kedvenc kiegészítőnk lesz!

loading...

Támogatják

MSI
Cooler Master
Toshiba
First Computer
Alcor
tplink_logo
Thonet & Vander
olympus_logo_261px
Previous Next Play Pause